Régi weblapról visszatöltve, az eredeti bejegyzés dátuma: 2009. október 23.
Legelső audiofil erősítőm megépülte és meghallgatása óta vallom magam audiofilnek. Noha még nem volt alkalmam egyetlen “igazi” audiofil vagy high-end hangláncot meghallgatni – nagy vágyam – mégis úgy érzem megértettem az egész lényegét.
Szeretni, hallani és érezni kell a zenét, a ritmust, az énekes hangját, a neszeket, mert a jó audiofil láncnak képesnek kell lennie teret varázsolni a szobába, annak ellenére, hogy csak szereó láncról beszélünk. A hangszereknek és az egész műnek “le kell jönnie” a hangszórókról, be a szobába a hallgató köré, nemcsak elé. (Jó erősítő, jó hangfal, tökéletes kábelezés, kiváló lejátszó.) Ezt persze át is kell érezni, tehát kell egy jó fül is a lánc végére. (Édesanyámnak “csak” szép a zene. Nem érzi, nem érti.) S ha minden összejött olyan élményben lehet része a hallgatónak, amire álmában sem gondolt.
Az sem mindegy, hogy mit és milyent és hogyan hallgat az, aki audiofil. A “milyent?” kérdésen a zeneszám minőségét és az általa hordozott hanginformáció mennyiségét értem. Ezt könnyű definiálni. Lehetőleg minél jobb minőségű, minél részletgazdagabb számokat válasszunk. Pl. nekem semmi térérzetet nem adott (de attól még szeretem) Bon Jovi It’s My Life című száma, de tökéletes volt Santana-tól a Hoy es aidios (feat. Alejandro Lerner). Ha mp3-at hallgatsz, jobb ha minél nagyobb a bitsebessége a számnak – kb. 320-256 már elég – és ne foglalkozz a nagyobb tárhely-igénnyel! Megéri. (Az igazán profi wav-ban vagy valamilyen más veszteségmentes formátumban tárol!)
A “hogyan?” kérdésre már nehezebb válaszolni, de megpróbálom. Keringenek a térben különféle csodálatos hangzásjavító eszközök, melyeket csillagászati összegért megvehetünk és bízhatunk benne, hogy ugyan működni fog-e? Egy biztos. Ezt én is kipróbáltam, és jó – nekem “bejött”.
A csodaszer neve Audio Libra. A weboldalukon leírták a működési elvét, de én még most sem értem igazán, mitől is lesz szebb a zene általa. A HWSW kerekasztalon kifejtettem vele kapcsolatos nézeteimet és egy egyszerű kísérletet mutattam be a hangzás-javulás demonstrálására a Libra nélkül.
Az “ál libra” receptje: végy két kisebb porcelán, de inkább üveg tányért! Tedd le az egyiket étkes oldalával lefelé fordítva, hogy az alja nézzen felfelé! Az alján – most már a tetején 🙂 – lévő mélyedésbe egy nagyobb csapágygolyót tegyél és erre helyezd rá a másik tányért, de azt rendesen tedd, mintha ebédhez készülnél – szóval ne fordítsd a fejére! (A Libra oldalán látni az eredeti szerkezetét, azt próbáljuk utánozni.) Az így elkészült ingatag szendvicsből készíts még kettőt, hogy összesen három legyen! (A tányérok a csapágygolyó alatt és felett ne érjenek össze! Ez nagyon fontos!) Ha kész vagy, akkor a Libra oldalán bemutatott módon kell elhelyezni a házilag készített “ál librákat” a lejátszó alatt. A hatás meggyőző – próbáld ki!
A “mit?” kérdésre mindenki egyénileg próbálhat a saját izlésének megfelelően válaszolni. Hallottam már Scooter-őrült audiofilról is, de szerintem a gépzene közel sem áll az igazi, hangszeres zenéhez. Az más. Egészen más.
