Kitti portfóliójának elkészítésekor régi vágyam vált valóra, ugyanis egy komplett, profi stábbal dolgozhattam együtt, azaz sminkes, stylist és fodrász is segített a végeredmény megvalósításának rögös útján, mert bizony rögös volt, s ez főként a szervezésben mutatkozott meg.
A megfelelő helyszín kiválasztása érdekében számos budapesti szállodát és hotelt megkerestünk, és pontosan ugyanennyitől kaptunk elutasító választ a vendégek kényelmére hivatkozva, majd végül az optimális adottságokkal rendelkező iskolai környezet mellett döntöttünk, amely kiválóan illett a választott Gossip Girl tematikához.
A következő problémát a megfelelő fodrász megtalálása jelentette, ugyanis akivel együtt dolgoztunk volna, pár nappal a kitűzött időpont előtt lemondta, így vagy “hozott” hajjal oldjuk meg, vagy keresünk mást, vagy halasztunk (ez utóbbi lényegében kivitelezhetetlen lett volna akkoriban). Szerencsére a kedves stylist kolleginánk ismert valakit, aki a megbeszélt vasárnap délelőtti időpontban ráért és szívesen elvállalta a feladat megoldását. Utólag kiderült, hogy közben egyszerre két helyen kellett volna lennie, mert mikor az ígéretet tette nekünk, akkor elfeledkezett arról, hogy már máshova is hívták, de volt olyan kedves, hogy mégis eljött, elképesztő gyorsasággal kiválót alkotott, és még a másik fotózásra is odaért (igaz késve 😀 ).
Csak, hogy biztosan közbejöjjön még valami baleset az utolsó pillanatban, vasárnap reggel 6-kor a sminkes telefonjára ébredtem, sajnos nagyon beteg lett, borzasztóan sajnálja, de nem tud eljönni. Tudva, hogy 10-től szerettünk volna fotózni, ez elég mélyen érintette a projektet, hiszen smink nélkül jobb ha azonnal felhívok mindenkit és lefújjuk az egészet, mint gyenge munkát végezni. Azonnal indult a lázas szervezés, hogy valakit sürgősen kerítsünk, de vasárnap reggel kb 7-kor mégis kinek szóljunk, hogy légyszi készülj, gyere, 10-től lenne egy kis munka 😀 Ismételten a stylistunk segített ki minket (aki ezek után megérdemli a fantasztikus jelzőt), kiderült ugyanis, hogy korábban tanult sminkelni, és igaz, nem olyan gyakorlott mint egy hivatásos, de kifejezetten ügyes, így ezen a téren is megmenekültünk, a saját sminkfelszereléséből el tudta készíteni a kívánt látványvilágot.
Már csak a fotózást kellett végigvinni, 4 váltás ruhával és két sminkkel több mint 4 órán át dolgoztunk egyhuzamban legalább 10-15 helyszínen, mondanom sem kell, hogy a végére alaposan el is fáradtunk mindannyian, de mission accomplished, következzen egy kis ízelítő az elkészült sorozatból:
A stáb tagjai, akiknek ezúton is nagyon szépen köszönöm az együttműködést és az elvégzett munkát:
Modell: Nemes Kitti
Smink & Ruha: Mező Dóra
Haj: Bencsik Kriszti
Fotó: Fodor Immánuel www.facebook.com/immanuel60
Tematika: Gossip Girl