Fiat Punto

A kis piros Punto egy ideje már a család autója, de polírozás és kárpittisztítás után letagadhatna pár évet. Ha csak a képekért jöttél, a bejegyzés alján találod őket, előtte viszont elmesélem az autóhoz vezető utat.

Szeretném már az elején leszögezni, hogy nem nagyzolás vagy felvágás amiért megosztom a bejegyzést. Ahogyan korábban a zene szorult háttérbe a fotózás miatt, az utóbbi időben a fotózás jelentősége csökkent a munka-család-önfejlesztés háromszög térnyerése miatt. Szerencsére nem felejtettem el fotózni, így amikor kedvet kapok, és a lehetőség is megvan, akkor szívesen fényképezőgépet ragadok. A jelen pillanat állása szerint azonban nem ebből tervezek megélni, így visszaváltottam a hobbifotózás kényelmes tempójára. Ezek a képek egy ilyen “van időm, kedvem, lehetőségem” alkalommal születtek, és emléket állítanak az autó jelenlegi állapotának. Milyen jó is lesz visszanézni pár év múlva! Illetve ha bárki megkérdezi, hogy milyen kocsim van, csak elküldöm neki a linket, hogy ilyen 🙂

Egészen visszamegyünk a matchbox-okig, de nem szeretném, ha bealudnál olvasás közben, ezért csak egy sztorit osztok meg. Szüleim mesélték, hogy mikor kicsi voltam, akkor vettek egy nagy doboz kisautót, amiben legalább 20 különböző típusú, színű darab volt. Nem adták oda egyben, mert akkor pár óra után már nem lett volna érdekes, hanem csak egyet választottak ki, amivel játszottam. Amikor meguntam, kicserélték egy másikra, és azzal voltam el egy napig. Két hét alatt végigmentünk a teljes dobozon, és mindig új kisautóm volt. Amikor újraindult a kör, akkor már nem is emlékeztem az elsőre, így a doboz tartalmát maximálisan sikerült kihasználni. Nem rokkantak bele a játékok költségébe, és a gyerek sem lett elrontva. Ha csak ezt a praktikát magaddal viszed, már megérte megírnom a bejegyzést.

Az első saját vásárlású autómat Szécsényben vettem, kb 12 évesen, osztálykiránduláson, 2400 Ft-ért, a kastély ajándékboltjában, ami a kirándulásra kapott teljes költőpénzem volt. Otthon nem dicsérték meg a választásom, pedig egy piros Ferrari modell volt 😉 Aztán az első kétkerekűm is piros volt, egy originál Camping. Az általános iskolai osztályban csak örökmozgónak nevezték, mert a kontra görgői kopottak voltak, és erősen belelépve fékezés helyett vad hátrafelé tekerés lett belőle, ami rendkívül vicces volt. Már ha nem vittem épp osztálytársamat a nyeregcsövön, és nem jött éppen útkereszteződés. De mindig túléltük.

Középiskola, 17 éves kor körül járunk, a jogosítvány megszerzésének kezdete. A KRESZ vizsga és a rutin vizsga hibapont nélkül meglett, de a forgalmin csak harmadjára sikerült átmenni. Először az oktató tanácsára vittem egy üveg ajándék whiskey-t, de az autópályán nem kapcsoltam fényszórót, bukó. Másodszor nem vittem whiskey-t, de állítólag túl sokat kuplungoltam és jobban tudtam a kreszt, mint a vizsgabiztos (lakott területen belül nem kötelező jobbra tartani), így magától értetődő, hogy nem voltam még érett a jogosítványra. Harmadik alkalommal már reggel fogta a fejét az oktató, hogy olyan vizsgabiztost írtak ki hozzám, “aki még az atyaúristent is megbuktatná”, mert ismert volt, hogy a nullához konvergál a sikeres vizsgázóinak a száma. Délelőtt sasokat megszégyenítő alapossággal figyeltem és imádkoztam, így meglett a jogsi, az oktató is odáig volt, hogy milyen szépen vezettem, és miért nem lehetett ezt már az első alkalommal így csinálni. Az osztálytársak utána mindig emlegették, hogy tegnap délután is láttak a városban napszemüvegben “feszíteni” a bíborlila Suzuki-nkban, és ezen mindig jókat nevettünk.

A lila villám (az elnevezés ekkortájt ragadt rá) egy hazai gyártású három ajtós Suzuki Swift 1.3 GLS volt, és eleinte második autóként édesanyám használta. Végül ez maradt a háznál, mert konkrétan annyira megkímélt állapotú volt, hogy eladásakor, 19 évesen is még csak 65 ezer kilométer volt benne. Például gumiszettet is csak akkor kellett rajta cserélni, amikor nem elkopott, hanem az egyik műszaki vizsgán mondták, hogy már elöregedett. Tényleg minimális a Suzuki fenntartási költsége, és úgy össze van rakva, hogy hacsak nem hajtogatod össze, akkor kimegy a világból.

Vidéken nem nagyon tudsz autó nélkül élni, de Pestre költözés után leginkább csak áll a parkolóban, és kóstolgatják az elemek. Kapott ezért egy nagy generált, külső és belső renoválást, majd “újszerű” állapotban meghirdettem a HaHu-n. A hirdetés megjelenése után 2 (kettő) perccel már csörgött is a telefon, és már aznap este nem volt nálunk. Egy korszak lezárult, nincs tovább családi autó. Bérlettel is mindenhova el lehet jutni, és pl. nászútra is bérelt autóval mentünk (a Suzuki nem volt klímás, legnagyobb hátrány evör), majd megoldjuk megint így, ha bármikor kell.

Az autóbérléssel az volt a kényelmetlenség, hogy hacsak nem a drágább szolgáltatóktól kérsz autót, akkor neked kell elmenni a telephelyre felvenni a kocsit, és neked is kell visszavinni. A telephelyek azonban általában mind a külső kerületekben vannak, így +1-1.5 óra simán elmegy az autó beszerzésével. Este haza estek fáradtan a kirándulásról, de a fürdő még várhat, előbb visszavisszük a kocsit. Ha másnap viszed vissza, akkor az új nap már további egy napi díj, ha nem 24 órás ciklusban számoltok el. Ott van még a kaució is, minden alkalommal le kell tenni 50-200+ ezret, hogy elhozhass egy autót, nyilván minél jobb, annál több. Ez így együtt már nem is annyira kényelmes.

Tömegközlekedéssel a legegyszerűbb utazásnál is órákat vihet el összességében a logisztika, hol mikor mire kell átszállni, hol lesz majd mosdó, kaja, stb. Kocsival ez annyi, hogy autóba belül, Waze-be beüt, és mehetsz. Vonattal, távolsági és helyi busszal nem ennyire kellemes. Még el sem indultál, de már kikészít a MÁV-os helyfoglaló rendszer, ahol az is az algoritmus kegyein múlik, hogy egyáltalán ketten egymás mellé kaptok-e jegyet. Haha.

Nagyon kezdett hiányozni az a szabadság is, hogy arra megyek, amerre én akarok, ott állok meg, ahol tetszik, és egyáltalán a vezetés élménye is. Rájöttem, hogy nagyon szeretek autót vezetni. Emellett a saját autó ad egy olyan biztonság érzetet is, hogy ha bármi bárhonnan kell, csak elmegyünk érte, betesszük a csomagtartóba, és elhozzuk. Nincs csomag költség, fuvar díj, bérlés, semmi. Benzinköltség, szerviz várhatóan lesz, de a tudat, hogy van egy saját autó, megfizethetetlen.

A Kiszámoló blogon olvastam, hogy soha ne legyen értékesebb autód, mint a 6 havi fizetésed összege, mert úgyis veszít az értékéből. Sőt tőled független tényezők is befolyásolják az állapotát, minek bukj rajta sokat. Ennek a szabálynak megfelelően belőttem a keretet maximum 1 (egy) havi fizetésre – ha már lúd, legyen kövér 🙂

A második szempont a klíma volt, legyen klímás végre, ma már nem luxus, hogy ne főlj meg a fém komzervben nyáron (sok éves tapasztalat).

Fontos tényező volt az is, hogy “autó” legyen. Nem mintha a régi Swift nem lenne autó, de azért a megbízhatóság oltárán elég sok minden fel lett áldozva benne. Olyan apróságokra gondolok, hogy pl. 130-nál már nem hallod a melletted ülőt, vagy hogy a többi autós egyszerűen nem tekint egyenrangú partnernek az úton. Ja és ne legyen bíborlila! De azért legyen közel olyan megbízható, mint egy Swift. Nem utolsó sorban pedig mindenképp benzines legyen, és 19 évnél fiatalabb, mondjuk 12-15 lenne ideális.

Sok olvasás és nézelődés közben sikerült pár típust azonnal kizárni. Például az Alfákról azt írják, hogy a magyar utak eszik a futóművet. Vagy a kis Peugeot-k villamossági szempontból megbízhatatlanok. Meg a 206-os amúgy is “női autó”, jelentsen ez bármit. Mindig is nagyon tetszett a Mini, de azok akkor használtan még bőven a keret fölött voltak. Opel tuti nem lehet soha, sem most sem a jövőben, mert csak. Nekem az Opel szó mindig a vidéki, svájci sapkás, autós táskás, idős papás, szakadt, fehér Astra-t jelenti. Ezerbocs attól, aki birtokolja és szereti 🙂 Ebben az árkategóriában a BMW-k mind lezúzottak, az Audik és Mergák halálhörögnek, stb. Szüleim mindig a japán autókat szerették, de nekem nem jöttek be a kínálat ezen részén lévő példányok, így ők is kiestek. Nem jöhetett szóba ezen kívül semmilyen 4-5 ajtós hosszú sedan, mert a kis golyókat szeretem. Könnyű velük parkolni, és mennek, mint akit kilőttek.

Aztán egyszer csak feltűnt egy cikk, ahol a Swift-hez hasonlítottak egy akkor még számomra ismeretlen Fiat Punto-t, hogy legalább annyira jól összerakott konstrukció, de legalább dupla annyira érezni Autónak, nem sokkal több pénzért. Na nézzünk csak körül Punto ügyben.

Elég sok generációt megélt. Az első a “régi” Punto, aminek még gyakran fekete az alsó lökhárítója, a kilencvenes években gyártották, ma már 20 év körüli az átlag kora. Készült utána a Punto mk2 vagy II vagy csak simán 2, ami a 2000-es évek elején virágzott. Ennek jól felismerhetők az első csík alakú fényszórói, a nagy hátsó lámpa blokkjai, valamint az összetéveszthetetlen (fenék) ívei. A Punto II/b (igazából 3) a II ráncfelvarrott változata, nagy első lámpákkal és visszafogottabb külső vonalakkal. Az újabb Grande Punto pedig már szinte egy teljesen más autó, nagyon keveset őrzött meg az eredeti márka karakteréből.

Minél többet olvastam a 2-es Punto-ról, annál jobban megfogott. Leginkább problémamentes motor változata az 1.2-es 16 szelepes, ami ráadásul nagyobb teljesítményű, mint a 8V, mert ez már 80LE, szemben az alap ~60-nal. Ez a többlet jól jöhet a klímás verziók esetén, ami amúgy még manuális, vagyis hűt vagy fűt, de nem tart beállított hőfokot. Kis fogyasztású (nekem 5.8-6.3 körül), alapvetően kis motor, de 3000-es fordulat körül úgy megjön bele az élet, mintha csak kergetnék. Pályán 130-ig lazán felugrik, és még van benne tartalék, de itt már jól jönne egy 6. sebesség is, mert hosszú úton kicsit féltem, hogy szétforogja magát. A fürgeség egészen 1.5 fő tömegig (Liza, aki fél) értendő, mert 3-4 fővel ez már mind a múlté, és a fogyasztás is 6.8 körül alakul. Kicsi a motor, na, nem versenyautó. Még a műszaki részéhez hozzátartozik, hogy a karosszéria kifejezetten ellenáll a korróziónak, nem hajlamos a rozsdásodásra, és az Euro NCAP törésteszten kisautóhoz képest kiemelkedő, 4 csillagot ért el az 5-ből.

Felszereltségben a HLX volt a legbővebb. Klíma, elektromos ablakok, elektromos tükrök, ABS, 2 légzsák, 6 hangszóró és egy gyári mély-“láda” a csomagtartóban, osztottan dönthető ülések, valamint az egyedi Punto feature, a vajpuha city-servo, amivel tényleg egy ujjas a parkolás. De biztos van még benne, ami most nem jut eszembe.

Oh, és az a 3 ajtós fenék, micsoda popó! A későbbi Punto-ban ezt szerintem már elrontották, a 2-esnek a legszebb a formája. (Hamarosan elérünk a képekig is, nyugi.)

Tavaly júniusban minden megszabott feltételemnek összesen 2 eladó Punto felelt meg a HaHu-n, egy narancsbarna, ahol az eladó nem volt elérhető több hívás után sem, és egy piros, ami azóta is megvan. Egy nagyon kedves házaspártól vettük alufelniken nyári gumival és extra téli szettel lemezfelnin. Vásárlás előtt átnézettem szerelővel, aki a megkímélt állapotot megerősítette, de kb. 100e Ft szervizt jósolt előre, mert pár kopó alkatrész már megérett a cserére. Ennek köszönhetően még egy kicsit alkudni is tudtunk, majd belevágtunk a Puntós életbe.

Már az első héten rendeltem bele új hangszórókat és kicseréltem a gyári rádiót egy bluetooth-os fejre, mert a 15 év (2001-es példány) és 112 ezer megtett kilométer (ez még alacsony volt a többi piacon lévőhöz képest) azért leamortizálta a papír membránokat. Frekvenciamenet alapján választottam újakat, nem is olcsót, de nem is drágát, nem a márkanevet néztem. A csomagtartó zárszerkezetét is hamar kicseréltem egy bontottra, mert a régiben egy mikrokapcsoló nem működött, és emiatt nem égett a műszerfalon a visszajelző lámpa. Az egyik hátsó lámpában állt egy deci víz, és emiatt kontakt hibás lett az egész blokk, ezt is kitakarítottam és rendbe tettem. Sajnos a DOT számokban még nem voltam ekkor otthon, így nem tudtam, hogy az extrában kapott téli gumik annyira öregek, hogy a gumis már nem akarta feltenni őket, így befigyelt egy új téli szett is ősszel. Sajnos ugyanígy jártam tavasszal is, a nyárik is 10+ évesek voltak, jaj. De legalább kaptam rá kátyú garanciát, juhúú. Emellett a korábban javasolt javításokat is megcsináltattuk (első lengőkarok cseréje, hátsó lengéscsillapítók cseréje, váltótartó gumibak csere, váltó szimering csere, váltóolaj csere, fojtószelep tisztítás), valamint eljött a 120 ezer kilométeres kötelező szerviz is (légszűrő csere, fékolaj csere, gyertya csere, motorolaj csere, olajszűrő csere, pollenszűrő csere, kézifék állítás, hátsó ablak alatti ismeretlen zörgés megszüntetés). Mivel sötétben alig láttam távolra, az első lámpák felpolírozása és az égők cseréje is időszerű volt. A kipufogó flexibilis csövének törése már csak hab volt a tortán, végül pedig most nyáron a műszaki vizsga jött futómű állítással. Ó, és közben kellett egy gyertyakábel szett csere is, mert egyszer emiatt lerobbantunk. Tanulság, ha valaha autót veszel, csak kötelező szerviz utáni példányt vegyél, persze ekkor az ára is magasabb, de valószínűleg nem annyival, mint amibe került az előző tulajdonosnak.

Protipp: legyen elmentve az autód szerelési kézikönyve telefonra, mert ha az egyik henger nem kap gyújtást, éppen vasárnap este van, és térerő sincs, akkor így is meg tudod keresni, hogy hol kell lehúzni a benzinbefecskendezés elektromos kábelét a hibás hengerről, és 3 hengerrel, kis teljesítménnyel haza vagy az első segítségnyújtó helyig el tudtok döcögni. Újabb autóknál lehet, hogy ez nem működik, mert akkor a számítógép teljesen letilthat, de a Puntónál nekünk bejött. Gondolom ezt a trükköt a szerelők nem gyakran javasolják, de végszükségben “életet” menthet.

Tehát ha már sikerült rákölteni a megkímélt állapotra még egyszer annyit, mint amibe került, egy nagyon jó kis megbízható autót lehet belőle összehozni! 🙂 Mi nagyon szeretjük, jól szól, jól megy, és hozzánk nőtt. Mondhatjuk azt, hogy nincs rá igazán szükségünk, vagy akár, hogy mi voltunk a balekok, akik felújították, de nem így gondolom. Egyrészt a javítások nem egyszerre történtek, így nem egyben fájtak, másrészt ezek a mi biztonságunkat is növelik, harmadrészt annyi jó élmény csatlakozik már hozzá, hogy szinte családtag lett a Punto.

Nyáron kiköhögtem még egy külső polírozást és egy teljes belső kárpit tisztítást, így olyan állapotban tudtam lefotózni, mintha új lenne. Polírozni általában csak eladás előtt érdemes (a srác is mondta, hogy ő most instant eladná:D), mert ideiglenes hatású a kozmetika, de én végre úgy akartam érezni, mintha most gördült volna ki a szalonból, még az illata is olyan lett belül.

Nézzétek, milyen cukormókus! Egyemmeg.