“Ma a mélyreható önelemzés napja van. Megvádoltak azzal, hogy…” – Valószínűleg hasonló módon kezdené mai glosszáját Ike Graham ha valóban létezne a filmvásznon kívül is, én viszont pontosan úgy kezdtem a bejegyzést, ahogyan Ike Graham kezdte glosszáját az Oltári nő című filmben. Ez már másolás, idegen tollakkal ékeskedés? Így azonnal a témára térve el is jutunk az elveszett stílus kérdéséhez. Előre szólok, hogy a valósággal történő bárminemű egyezés nem a véletlen műve, és ahogyan pár napja a hazai modellekkel kapcsolatban mondták meg a tutit a neten, én most úgy általánosan szándékozom 😀

Tegnap este, ahogy a fogkefémet fogtam, olyan kilengése volt, hogy arra lettem figyelmes, hogy remeg a kezem. Egyszerűen annyira rápörögtem a témára, hogy mintegy ideges lettem tőle, csak ezen gondolkoztam, és alig tudtam elaludni is. Előtte 10 perccel még éppen a facebook előtt ültem a lájkolt oldalak és ismerősök eseményeit utoljára megnézve, amikor nem is tudom miként, de a lap tetejétől indulva legörgettem addig, amíg nem tölt be először magától az oldal újabb témákat, és megszámoltam valamit. A kitett 8 képből 6, azaz HAT pontosan olyan volt, mint Anastasia Volkova képei, és ez egyszerűen ledöbbentett.

Miért pont A.V.? Azért, mert ha megnézed a fotóit, láthatod, hogy mennyire szuggesszívek, a tompa, meleg, kávésbarnás árnyalatokban derengő színek, a kevés kontraszt, a puha feketék, mind-mind olyan összhatást eredményeznek, hogy kis hazánkban előszeretettel készülnek őt utánzó képek, nagyon gyakran veszik alapul a munkáit saját sorozatok elkészítéséhez. Nyilván Volkova kisasszony elismert fotós személyiségnek számít, akár fotóművésznek is tekinthető, nem véletlen, hogy sokan szeretnének rá hasonlítani.

Elméleti síkon tekintve, a probléma ott kezdődik, amikor valaki egyedi lesz. Bármit tegyél is, az emberek tudat alatti irigysége mindig felébred, és ők is szeretnének olyat, úgy, vagy jobbat. Mivel fogyasztói társadalomban élünk és a dolgok csak nagyon ritkán egyediek, ezért ha kocsit veszel, más is tud ugyanolyat venni utánad, ha házat építesz, a szomszédod még nagyobbat fog, ha jól fotózol, lemásolnak.
Gyakorlatilag a másolás néha annyira jól is tud sikerülni, hogy akár új stílus is keletkezhet belőle ha a másolaton kívül egy kis plusz is belekerül véletlenül. Onnantól pedig elindul a kerék forgása, a többiek most őt kezdik el másolni, és ismerjük a Korlátfa történetét, ez így meg majd tovább és tovább…

A nevezett facebook-on látott képek között nem csak utómunkában (színek, kontraszt), de kompozícióban (modell helyzete, fény iránya, mértéke, mélység helye, bokeh) is volt hasonló, sőt még fényképezési technikában is ment az ügyeskedés. Aki nem rendelkezett tilt-shift objektívvel, hogy a fókusz természetes síkját megváltoztassa, az a gyengébb minőséget elérő utólagos blur helyett freelensing technikával barkács-tlit-shift módon fotózott, hogy minél jobban Volkovás legyen a kép! Komolyan mondom, egyszerűen felment a pumpa, hogy mi az gyerekek, nem tudunk egyedit? Itt álljunk megy egy pillanatra, mert ha megnézzük az én fotóimat, akkor ugyanez látszik, szóval bagoly mondja. Emiatt ez még jobban dühített, hogy hát én sem tudok egyedit? Az utóbbi döntött portréim hasonlítanak az egyikre, a montázsaim a másikra, az utómunkám Volkovára, innentől akkor miről is van szó?

Pár hete egy több, mint 1200 fős csoport adminisztrátora lettem flickr-on, a kilépő admin engem jelölt meg, hogy vegyem át. Általában napi 60-70 képről döntöm el, hogy bekerülhet-e a csoport albumába, így elég sok külföldi munkával találkozom, és feltűnt egy lány, akinek nagyon tetszettek a képei. Elbeszélgettem vele, és megemlítettem, hogy a fotói pont olyanok, mint A.V-é, ismeri-e, stb. Ő amerikai volt, sosem hallott még róla, de az azóta publikált 3 képe teljesen máshogy néz ki, mint a megelőző 200. Én rontottam el? Ő döbbent rá, hogy valami új kell, mert így akkor ráfogják, hogy másol? Véletlen egybeesés a stílusváltás? De ha már ez történt, akkor lehetséges, hogy A.V. egy általunk még nem ismert fotós másol, és mi csak azért gondoljuk ideiglenesen, hogy egyedi, mert nem ismerjük az eredetit?

Egy képet retusáltam tegnap délelőtt, a kopaszi gáton szórakoztunk a fényképezőgéppel a naplementében, és amikor végeztem, akkor valahogy kevésnek találtam. Elkészítettem fekete-fehérben is, de azt is. Nem lett rossz kép, mint fotó, de utómunkában a színes is tudom, hogy kinek a fotóira hasonlít, és tudom, hogy a FF is kié lehetne. Tényleg, akár rá is nyomhatnám a logóját, de akár a facebook-os hat kép is megkaphatná az eredeti művészek szignóját, hogy márpedig ez az ő képük (mert pont olyan stílus, csak épp más kattintotta el). Az volt a gondolatom amikor a RAW-t szerkesztettem, hogy kellene egy olyan csúszka is, hogy WOW Faktor, vagy egy Egyediség Ecset, amitől nem kellene másolástól tartani, hanem biztosítva lenne az, hogy ez egy igen jó kép, és még saját is minden tekintetben. Amióta megszületett a fényképészet, lényegében mindenki ugyanolyan képeket készít, csak mindig változik alatta a technika, és fejlődik a minőség. De meglátsz egy képet, és te is lősz egy kicsit más milyet, aztán valaki egy hozzád hasonlót, és a végén ha a lánc két felét nézzük, akkor már az eredeti és a tizedik nem is hasonlít, mint a játékban, amikor egymásnak kell tovább-súgni a mondatot. De ha ismered a láncszemeket, akkor nem csak a két végletet látod, és ez lehangoló tud lenni.

Itt lép be a körbe az inspiráció, az ihletés, ami nem a másolásról szól, hanem, hogy egy kiindulópontot alapul véve, pár jellegzetesség mentén egy teljesen új alkotás születik. Nevezzük a hat képet inspirált képnek? De ha egyszer pont olyanok mint a kisasszonyé, akkor az nem másolt kép? Vagy ez elismerés a fotósnak, hogy ő már van olyan szinten, hogy tud ugyanolyat, és nézzünk fel rá, hogy már valaki? Ismerek egy Valakit, akinek rendszeresen vannak kiállításai, jár a rádióba interjúkat adni, stb, és miközben a képeit nézem, nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy ezek a képek nem is annyira jók, mint ha például a sajátommal hasonlítom össze. Magának a kiállításnak a ténye nem zavar, nekem erre úgysem lenne sem időm sem energiám, nem ezért írom. Hanem azért, mert a képei nem másoltak, az valóban őt tükrözi, hogy milyen, még ha technikailag és utómunkailag nem is kiváló. De ha Anastasia képei őt magát tükrözik, akkor én nem lehetek olyan, a hat fotós nem lehet olyan, mint Anastasia? Lehet, hogy sokban hasonlítunk rá, és ugyanaz a stílusunk, nem? Ezzel csak azért nem lehet egyet érteni, mivel láttam a korábbi képeket, és azok még nem voltak ilyenek, onnantól változtak meg, hogy elkezdték, elkezdtük nézni az ő képeit. De nem lehet, hogy csak most találtuk meg a saját stílusunkat, amiben jól érezzük magunkat? Mind a 6-an (+én is)?

Attól félek, hogy nem, mi csak másolunk. Ha meglátunk egy jó képet, akkor egyből olyat szeretnénk, ha másikat, akkor olyat, stb, mert ilyen csábulékony az emberi természet, akinek nincs saját stílusa, hanem csak másol. Anastasia mindig pontosan ugyanolyan képet készít, amire ha ezer közül nézed, akkor is rámondod, hogy ez márpedig az övé. Túl kicsi lenne a fényképészet eszköztára, hogy ne tudjon mindenki saját stílust kialakítani, hanem mások elfelejtett vagy nem annyira ismert munkáit kell újrahasznosítani?

Holnap a várban fogunk fotózni – ha nem mos el minket az eső -, és vajon kinek a logóját nyomhatom majd rá a képekre ha elkészülök? A sajátomat biztosan nem, mivel még a logómat is egy neten látott alapján alakítottam ki, ami aztán volt akinek annyira tetszett, hogy külön írt, hogy szeretné a receptet elkérni, más meg csak szimplán hasonlót készített, a következő meg mikor említettem, hogy hasonlít, nem is tudott róla, hogy egyszerre készítettünk ugyanolyat egymástól függetlenül. De akkor mi az én stílusom? Nyugodtan mondd el te is magadban, “mitől lesz az én képem egyedi, és mitől lehetek rá büszke, hogy ez az én képem? Csak azért mert én nyomtam meg a gombot?” Mert egyébként meg úgy néz ki mint azé meg amazé. Jó kis stílus ez, mondhatni patchwork, vagy újrahasznosított.

Tudom, nesze semmi, fogd meg jól, és sírás helyett jobb lenne ha inkább egyedi (?) stílusban fotóznék, vagy szakdogát írnék, viszont

“Hiszed vagy sem, de ezt még el akartam mondani” – Unique