Régi weblapról visszatöltve, az eredeti bejegyzés dátuma: 2009. október 24.
Keresd a megmenekülés útját!
„Jaj a sok nép zúgásának, kik úgy zúgnak, mint a tenger zúgása, és a népségek háborgásának, a kik háborognak, mint erős vizek!” (3)
Egy komoly arcú férfi táblákat cipel magán elől, hátul. A táblákon ez a felirat áll: „Hamarosan itt a vég!” A járókelők csak legyintenek a szendvicsemberre. Vallásos fanatikus!
Európa egyik tengerén – ennek már vagy jó ötven éve – egy teherszállító hajó szelte a habokat, amikor a parti szolgálattól rádióüzenetet kapott. A hajót visszafordulásra szólították fel, mivel a parttól még nem távolodott el túl messze, viszont hatalmas vihar közeledett. A hajó kapitánya úgy döntött, hogy tovább folytatja az utat, bízott a gépekben, a hajóban, sajátmaga és az emberei tapasztalatában.
Sajnos ezek mind cserbenhagyták, a vihar várakozáson fölüli volt, a hajó megroppant. Mikorra leszállt az est, a bajbajutott személyzet kilátástalannak látta a helyzetet. A csónakba szállás a vihar miatt szóba sem kerülhetett, egyetlen reményük a rádió maradt, mellyel folyamatosan kérték a segítséget.
A parton szolgálatot teljesítő mentőhajó saját biztonsága érdekében nem vállalhatta a kockázatos mentést. Hallva azonban a kétségbeesett üzeneteket, éjféltájban mégis kifutott a nyílt vizekre. Alig találták meg a sötétben a sérült hajót, mivel eddigre az elektromos hálózata is felmondta a szolgálatot, rádiójukat sem tudták már használni. A helyzet katasztrofális volt. A bajba jutott hajó közel állt ahhoz, hogy rövid időn belül felborul. Megközelítése is nagy kockázatot jelentett, a két hajó összekapcsolása pedig szóba sem jöhetett.
De mi lesz az emberekkel? Hogyan lehet őket áthozni? Reménytelen vállalkozásnak tűnt. A mentőhajó kapitánya megkerülte a roncsot és fényjelekkel tudatta, hogy az újra kerüléskor igyekszik a lehető legközelebbre jönni. A bajbajutottak ugorjanak át! Ő a kürtöt fogja használni, amikor úgy ítéli meg, hogy a legalkalmasabb az idő.
A tomboló vihar közepette, a vad hullámzásban, szélben, esőben, sötétben az imbolygó mentőhajó fel-feltűnő fényét követni sem volt könnyű, de szinte végtelennek tűnt az idő, amíg ismét megkerülte őket. És egyszer csak egészen közelről, fülsüketítő hangon megszólalt a hajókürt, jelezvén: most kell ugrani! Siessetek, nem tudok közelebb jönni, ugorjatok, szánjátok el magatokat! Most, most, amíg nem késő…
Félelmetes pillanatok voltak. Csak hárman merték megkockáztatni a tizenhétből. Nekik sikerült. A mentőhajósok úgy döntöttek, még egyszer megkerülik a süllyedő roncsot, hátha átugranak a többiek is. Nagy volt a kockázat, félő volt, hogy összecsattannak, esetleg a felboruló hajó rájuk dől, esetleg magával rántja őket. Sikerült! Még ketten ugrottak át. Ázottan, remegve, szinte teljesen kimerülve köszönték meg a segítséget a mentőhajón. Meleg teával itatták, takaróba csavarták, és gyorsan a kabinokba vitték őket. Megmenekültek.
Azon az éjszakán még kétszer sikerült megkerülni a szerencsétlenül járt hajót, de többé soha nem tudták a háborgó viharban annyira megközelíteni, hogy az alkalmas legyen a menekülésre. Amikor legközelebb odaérkeztek már nem találták. Elsüllyedt.
Reggelre elcsitult a vihar, nyoma sem maradt az éjszakai tragédiának. Még délután is kutattak túlélő iránt, hajókkal, repülőgépekkel, helikopterekkel. De sajnos eredménytelenül. A tengerészek többsége odaveszett. A tizenhétből, csak öten élték túl a katasztrófát.
Te átugrottál volna? Vállaltad volna a kockázatot, hiszen ahová ugrani kellett, szinte nem is volt látható. A szakadó, viharos esőben sem a hajók szintkülönbségét, sem a távolságot nem lehetett teljes biztonsággal megbecsülni. Esetleg abban bíztál volna, hogy hátha nem süllyed el a hajód, hátha valahogy másképp is meg tudsz menekülni? Azt sem tudhattad, hogy aki átugrott, megmenekült-e. Esetleg szétnéztél volna: lám, mások sem ugranak, ők is itt érzik a biztonságot… A kapitány is itt van. Ő csak tudja, tapasztaltabb is…
Talán nem is gondolod, hogy jelenleg te is olyan helyzetben vagy most, mint a bajbajutott legénység. Lehet, hogy észre sem veszed, milyen nagy viharban és sötétségben élsz, és mi vár rád? Nem érzékeled ezt a feltartóztathatatlan örvényt? Biztonságban vagy?
Amikor a szendvicsember hordozta „Hamarosan itt a vég!” feliratú tábláról írtunk, feljegyeztük a járókelők többségi véleményét is. Azt mondták a férfira, hogy ő egy vallásos fanatikus. Vallásos túlbuzgó.
Mi nem vagyunk vallásos túlbuzgók, és mégis ugyanazt hirdetjük. Sőt nemhogy túlbuzgók, de még csak semmiféle vallásos irányzathoz sem tartozunk. Nem vagyunk muszlimok, sem hinduk, sem baptisták, sem metodisták… de még zsidó vallásúak sem. Az ismert egyéb számtalan vallás egyikéhez sem tartozunk. Ellenben van egy kialakult elképzelésünk a világról, úgy is mondhatnánk, fiatalon már van egy kialakult világképünk, amelynek a közepén a Mindenható Isten helyezkedik el, és hisszük, hogy az Ő szavára állt elő mindaz, amit a szemünkkel látunk magunk körül, vagy amit nem látunk a szemünkkel, de attól még van. A Biblia első szavai a következők: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” (4) A hitről pedig ezt írja a Biblia: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (5)
A mi Istenünk, a Mindenható Isten, számunkra a Mennyek Istene, a Teremtő Isten, a Fenséges Isten, a Békesség és a Szeretet Istene, a Szövetség Istene, és egyben Ő az Örökkévaló Úr. És azt is elfogadjuk, hogy Ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, hiszen azt mondta: „… Ez az én nevem mindörökké…” (6) Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.
Ne sorolj minket azok közé a keresztyének közé sem, akik különféle vallási ceremóniákon vesznek részt, esetleg szépen énekelnek, gyónnak, áldoznak, karácsonykor több pénzt dobnak a betlehemi jászol melletti perselybe, szentekhez imádkoznak, zarándokolnak ide-oda, és sorolhatnánk végtelenségig a kegyesség látszatát keltő cselekedetek sorát. Mi nem azok közé tartozunk, akik csak addig keresztyének, amíg a templomban, vagy az imatermekben vannak. Láttunk már olyat, hogy vezetőik megáldják a harcba induló fegyvereket, ágyúkat, tankokat, hogy a katonák át tudjanak törni egy ostromgyűrűn. Megáldják a fegyvereket, hogy hatékonyan tudjanak gyilkolni. Talán ezt is a Békesség Istenétől tanulták?
Hallottunk a keresztyénség jegyében elkövetett inkvizícióról, emberek kínzásáról, tömeges máglyahaláláról is. De nem egy esetben öldöklő háborúk is indultak kifejezetten a keresztyénségen belül. A történelem ezeket vallásháborúkként jegyezte fel. Ezeket is Isten emberei szították? A Békesség Istenének ilyenek lennének a hívei? Mi nem ezek vagyunk.
Mi olyan egyszerű 17 éves, magyar fiúk vagyunk, akik keresték az életük értelmét, kutatták létezésük magyarázatát, gondolkoztak a helyesnek és helytelennek vélt dolgokon, megkérdőjelezték saját értékítéletüket, ma úgy mondanánk: kerestük az igazságot. Amikor a Biblia került a kezünkbe, azt vettük észre, hogy ebben egyre-másra választ kapunk kérdéseinkre. A Biblia úgy mutatja be a világot, ahogy van. Sem nem jobbnak, sem nem rosszabbnak. A benne leírt történetek, események akár a mában is játszódhatnának, hiszen olyan hús-vér emberek a szereplői, mint mi, akik ugyanúgy felemelkednek, elbuknak, örülnek, szenvednek, hazudnak, vagy igazat mondanak, képmutatóskodnak, vagy őszintén szeretnek, hisznek.
A Bibliát emberek írták, királyok, pásztorok, halászok, sőt még szemészorvos, de egyszerű adószedő és királyi pohárnok is van íróik között. Isten inspirált szolgái voltak valamennyien. A Biblia (azt jelenti: könyvek) sok könyvből, írásból, énekszövegből, versből áll, ezeket összességében mintegy 1700 évig írták, egymástól eltérő időben, eltérő személyek, eltérő körülmények között és helyen. Akik írták, többnyire nem ismerték mások írását és személyesen soha nem is találkoztak. Az írásokban viszont olyan csodálatos tárgyi és logikai azonosságok és összefüggések fedezhetők fel, hogy szinte egymásra épülnek az egyes részek. Ez csak úgy lehetséges, ha Valaki (1700 éven át!) tévedhetetlenül összefogta ezt a munkát, segítette az írások létrejöttét. Önmagát így hitelesíti a Biblia: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (7) Ezért gyűjtötték össze és foglalták egységes szerkezetbe ezeket az írásokat, könyveket.
Mi ezt a könyvet tartjuk Istenünk kinyilatkoztatásának, életünk zsinórmértékének. Azt fogadjuk el feltétel nélküli és egyedüli igazságnak, ami abban áll. Az élet minden megnyilvánulását, minden eseményét, személyiségünk minden jegyét és életvitelünket is azzal vetjük össze, és azt tartjuk jónak, amit Istenünk is jónak tart, és azt tartjuk rossznak, amit Teremtő Istenünk is rossznak minősít a Bibliában. Függetlenül attól, hogy jelenleg mi az elfogadott vélemény, vagy az emberek milyen megjegyzésekkel illetnek minket.
De végtére is, miről szól az a Biblia, amelynek sorait idéztük itt több esetben?
Ha azt állítjuk, hogy Rólad és rólunk, akkor ez még csak egy része az igazságnak. A Biblia először a teremtésről ír, benne az ember, mint (testben-)élő lény teremtéséről. Isten (a Biblia eredeti nyelvén Elohim) az embert egy közbenső, olyan erkölcsi döntéseket hozó lénynek teremtette, aki kapocs lehet az anyagi világ és saját szellemi világa között. Az ember tehát egyben anyag is, (tehát test), ugyanakkor lelke és szelleme is van. A test mozog, cselekszik, táplálkozik, szaporodni képes, a lélek érez, mérlegel, döntéseket hoz, a szellem pedig kapcsolatot tud tartani a láthatatlan szellemvilággal.
A Biblia elénk tárja az első emberpár tragédiáját. Az ő engedetlenségük, bűnbeesésük következménye lett a halál, testünk megöregedése, elerőtlenedése, pusztulása. Mivel a testi ember a bűnbeesés óta szemeivel nem láthatja teremtőjét, nem tud vele megfelelően kommunikálni. Tanácstalanságában sorra hibás erkölcsi döntéseket hoz. Ráadásul ki van szolgáltatva a testének, ez pedig fenntartása érdekében követelőzik, nem csupán enni, inni akar, hanem egyre kényelmesebben élni, örömben, élvezetekben, gazdagságban. Mivel Isten ellensége (Sátán) még szítja is erre az életmódra az embert, felkorbácsolva annak vágyait, indulatait, az ember egyre mélyebbre süllyed. Megállíthatatlanul és észrevétlenül távolodik a teremtőjétől, hiszen már régen nem az Isten tanácsai szerint él. Előbb-utóbb teljesen más lesz, mint amilyennek Isten szeretné látni. Lop, csal, hazudik, ravaszkodik, képmutatóskodik, paráználkodik, felfuvalkodik, irigykedik, hatalmaskodásra vágyik, öl, pusztít, csak az élvezeteknek él és szeretet nélkül él. Bűnben, átok alatt. Sokadmagával. Itt tart a világ.
Nézz csak körül!
És állj a tükör elé! Mered azt mondani: Nem, én nem így élek!?
A Bibliából megismerhetjük a Mennyek Istenét. Ő hatalmas király! Ellentmondás nélkül rendet kíván tartani teremtett világában. Viszont Ő a Szeretet Istene is egyben. Ad vizet a szomjazónak, ad gabonát és mindenfajta élelmet az éhezőnek, felöltözteti a ruhátlant, különlegesen bánik az árvákkal és az özvegyekkel; ad gyermekáldást és esőt még a bűnösöknek is. Levegőt is adott nekünk, hogy élni tudjunk; és illatos, szép virágokat is, hogy gyönyörködhessünk, minden gyümölcsnek sajátságos és finom ízt. És nem csupán ösztönöket kaptunk Tőle, aminek engedelmeskednünk kell, hanem lelket is adott nekünk. Lelkiismeretet. Ezzel kontrolálhatjuk mindazt, amit testben cselekszünk. Latolgathatunk, elemezhetünk, mérlegelhetünk. Csakhogy a láthatatlan világban lévő ellenségünk (Sátán) is hozzáfér lelkünkhöz. És erőszakosan mondja például: Lopj! Te, mondjuk, erre azt mondod: Nem, nem szabad ezt megtennem! És képzeld, lopni fogsz. Hiszen csak így lesz új elemlámpád, hajcsatod, pénzed, kerékpárod, autód… Először csak kicsit lopsz, később, amikor már nem is tartod szokatlannak és bűnnek a lopást, akkor már jelentősebb értékű dolgokat is meg tudsz szerezni ilyen úton magadnak. Előbb-utóbb elaltatod a lelkiismeretedet, elkövetsz egyéb bűnöket is. Fokozatosan egyre jobban engedsz a csábításnak, a csábítónak. Lelkedben mind több teret engedsz át Sátánnak és gonosz démonainak. Teljesen uralmuk alatt leszel egy idő után. Úgy meggyengül a saját akaratod, hogy egyes dolgokban már nem is te döntesz. Fogságba kerültél. Már annyira süllyed veled a hajó, hogyha nem jön segítség, akkor véged. Ha jön, még akkor is kérdés, hogy a nagy, sötét viharban elszánod-e magad, hogy átugorj. Belátod-e, hogy csak így tudod megmenteni az életedet. Látod-e a helyzeted reménytelenségét? Tudsz-e megfelelő időben megfelelő döntést hozni?
Amikor a viharba került hajóról volt szó, nem emeltük ki, hogy a teherhajó kapitánya még a végzetes vihart megelőzően, hozott egy rossz döntést. Annak ellenére, hogy figyelmeztették és kérték, hogy forduljon vissza, engedetlen volt. Majd ő jobban tudja…
Amikor viszont bajba került, meg kellett alázkodnia. Segítségért kellett kiáltania.
A világ most bajban van. Semmi nem jó sem a társadalomban, sem a politikában, sem a gazdaságban, sem az oktatás területén, sem az egészségügyben. Nem jó az erkölcs területén sem, tízéves lányok esnek teherbe, növekszik és egyre brutálisabb lesz a gyermekbűnözés, gátlástalanok a terroristák, fogy az olaj, pusztítanak az árvizek, számtalan globális probléma létezik… volt már ezekről szó. Ide vezet az Istentelen élet! Süllyed a hajó…
Tudd meg és értsd is meg: van segítség, mielőtt összecsapnának fölötted a hullámok! Van segítsége a bajbajutott egyénnek és a bajbajutott emberiségnek. Erről szól a Biblia.
Elfeledkeztünk talán arról, hogy a Teremtő Istentől nem csupán testet, lelket, hanem szellemet is kaptunk? Szellemünkkel kapcsolatba tudunk lépni Vele. Kiáltsunk segítségért!
Ehhez először az szükséges, hogy felismerjük bűneinket, ezeket meg kell vallani, töredelmesen meg kell bánni. Megalázkodva el kell ismerni, hogy szükségünk van Mindenható Istenünk segítségére. Kérnünk kell, hogy bocsássa meg eddigi életünket és segítsen nekünk a továbbiakban az Ő tetszésére élni.
Ha elveszettként, töredelmes lélekkel, mindezt komolyan is gondolod, a Mindenható Isten megszán téged, irgalmaz neked, és emberi mérték szerint csodát tesz veled. Nem toldozgat-foltozgat, nem megjavítgat, hanem újjászül. Te csak mondjuk öt bűnödet vallottad meg Neki, amikre esetleg ráéreztél, hogy ezek súlyosak, ezeket nem kellett volna elkövetni, ezek nyomasztanak. De ő még talált ötvenet, ötszázat. Meglátta, hogy szívednek minden indulata gonosz. Nem javítgatunk, nem foltozunk, – mondta az Úr, és a lelkedet, szellemedet újjászülte. Hogy hogyan, ez az Ő titka. Te attól ugyanaz maradtál, de mégsem. Ugyanúgy felismered a barátaidat, lakóhelyedet, ágyadat, könyveidet, de mégis más lettél. Tiszta lettél! Nincsenek bűneid! Ami bűnt eddigi életed során elkövettél, többé nincs meg, örökre eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Érted, milyen hatalmas és visszavonhatatlan történt veled? Innentől Isten előtt igaz vagy. És ha a bíró felment, ki mondhatja, hogy te bűnös vagy? Újjászületett, igaz keresztyén lettél. Újjászületett igaz keresztyén, semmilyen valláshoz nem tartozó keresztyén. Isten előtt igaz vagy, megigazultál – mint mi!
Sátán persze ezután is próbálkozik majd nálad, de már nem kötelező azt tenned, amit ő parancsol, hiszen már nem vagy a fogságában. Már nem kötelező mondjuk lopnod (hogy a példánál maradjunk), most már akkor lopsz, amikor te akarsz. Szabad ember vagy. Csakhogy már nem akarsz lopni. Figyeld csak meg! Még eszedbe jut adott szituációban, lehet, hogy a rossz beidegződés miatt még el is követed néha, de hidd el, úgy megbánod, hogy előbb-utóbb visszaviszed, amit elloptál. Soha többet nem süllyedsz el a bűn hullámaiban. Már nem vagy reménytelen helyzetben! Meg akartál menekülni és megmentettek téged.
„Hamarosan itt a vég!” Emlékszel?
Hidd el, jó úton vagy ahhoz, hogy túléld a világvégét!