Pentacon 29/2.8 objektív teszt

Akit nem érdekel az objektív szubjektív elemzése, az nyugodtan ugorja át a szöveget a képekig 😉

APS-C vázakon mindig az 50-es objektívek voltak a kedvenceim, mivel nagy fényerejüknek hála csodaszép teret rajzoltak, és elérhető áron lehetett hozzájutni akár az 1.4-esekhez is. Azonban ami crop-on 50 mm, az valójában 75-nek látszik, ezért ha (megközelítőleg) ugyanazt a látószöget szeretnénk elérni full frame vázon, akkor jó választás a 85 mm-es objektív, hiszen csak 10 mm lesz a különbség. Ebből ráadásul a Canon egy igazán jó darabot dobott piacra, a 85/1.8 USM nagyon kedvelt portréobi a szakmában, nem véletlen, hogy amikor csak egy obi beszerzésére volt lehetőségem, akkor ezt választottam. Kedvelem a látószöget, szépen mossa a hátteret, gyors, pontos, csendes, és ugye a kedvenc témám az ember. Viszont 85 centire van a közelpontja, azaz ennél távolabb lévő objektumokat lehet csak fotózni, továbbá néha annyira jó lenne ha egy tájképet (vagy csoportképet) nem 5 db képből kellene összerakni, mivel igencsak szűk ilyen témára.

Mivel annyi pénzt nem szerettem volna rászánni, hogy vegyek egy “rendes” autofókuszos, csilivili obit, ezért hamar eszembe jutott, hogy hoppá, hát nekem már volt egyszer egy nagylátószögű obim! Pontosan, egy régi M42 menetes Pentacon auto 29/2.8 MC (fentebbi képen a nevezett és később eladott darab), amit habár full manual módban, de lehetett adapter segítségével használni digitális vázon, hiszen amikor gyártották, még nem léteztek ilyenek, így semmi elektronikát nem tartalmaz. Csakhogy azt már korábban eladtam, mivel még a legelső Sony gépemhez vettem, aminek az alap 18-70 DT kitobiját pont az autofókusz miatt gyakrabban vettem elő nagylátót igénylő témákhoz, és emiatt feleslegessé vált. Andris vette meg, akivel a Hősök terén jártunk legutóbb, valamint a diplomaosztómon is szolgáltatta a képeket 🙂 Sőt mivel Sony után Nikon rendszerre váltottam, így azon csak lencsés adapterrel lehetett volna használni, hogy lehessen végtelenre fókuszálni (Nikon tulajok most fogják a fejüket:D), emiatt nem is bántam meg akkor, hogy megváltam tőle.

Csakhogy a Canon az más tészta, és itt már sima (azaz nem lencsés = jobb képminőségű) adapterrel is lehet olcsó M42 obikat használni, ezért amikor megfogalmazódott bennem, hogy nekem hiányzik a nagylátó, akkor jó alternatívának tűnt beszerezni egyet. Az 5D2 M42 kompatibilitási táblázatában egyből csekkoltam is, hogy oké, mehet a dolog, nem fogja eltörni a tükröt semmilyen belógó alkatrész. Vaterán kiszemeltem egy tetszetős példányt + szereztem egy lencse nélküli csippes adaptert hozzá, hogy EF bajonettre alakítsa az M42 menetet. A csippes adapter egyébként azért jó, mert lesz fókusz visszajelzés, ami főleg full frame vázon igen gyakran jól tud jönni ha nincs törőékes mattüveg a gépben. A közelpont ~25 cm, a látószög óriási, az obi minősége meg, khm khm. Igen, ugyanis ezt már bizony régen gyártották (made in GDR), ezért 20-30 évvel le van maradva a fejlesztések terén. Viszont, amint azt már a Hősök terés posztban kifejtettem, ennek van egy sajátos bája is, nem véletlen, hogy Instagram-obinak nevezzük, és ezzel kb. el is mondtam, hogy mit tud. Vinyettál, kiég, bebukik, barnás-analógos a színe, becsillan, néha kontraszttalan, torzít, nem egy síkban éles,  ááá, csupa-csupa rossz tulajdonsága van, ami miatt viszont nagyon hangulatosak és iszonyatosan szerethetők a vele készült képek, pont mint az Instagram. Olcsó, fénymérés van, fókuszvisszajelzés van, csodaszép állapotú, blende szépen jár, hát akkor miért ne csapassuk együtt!? Aki meg nem szereti, joga van nem nézni, de én oda vagyok érte 😀

—-

Szép nyári este volt, az idő már viszonylag lehűlt, apró szellő is lengedezett, és elhatároztam, hogy lefotózom már azt a tokot és dobozkát amit hozzá kaptam, mert annyira cuki, hogy még megvan az original csomagolása, hogy meg kellett örökíteni, csak eddig nem jutott rá idő. Persze valami retro dizájnos asztalkán biztosan jobban mutatna, mint – majd később látod – egy fán, de úgyis olyan sokszor kérdeztétek már, hogy mi ez, mondhatni “mi fán terem ez az obi“, hogy simán bevállaltam a gallyra pakolást 😀 Fázás előtt viszont vettem fel pulcsit még néhány száraz kaporvirágot is kiszúrtam, amiket különböző szögből és más-más utómunkával is megdolgoztam kicsit.

Csoportosítottam, hogy mi mivel készült, az első a Pentacon:

Ááááá úgy szeretem ezt a filmes hangulatot és becsillanás dömpinget 😀 Na és most pár 85-ös kép:

Néha barackfán, néha paprikaföldön terem, ahol éppen kedve tartja… Majd következzék még néhány Pentacon kép:

Az utolsó képet nem tudtam eldönteni, hogy Volkova- vagy Borcsa-színekkel kedvelem jobban, így feltettem mindkét verziót 😉 További tesztképeket a már említett Hősök tere posztban (összes kép), valamint a Lindafoto és Caribbean blue bejegyzések nagylátószögű képeinél találsz.

Hát én nagyon megszerettem ezt a kis obit, de ha te teheted, akkor ne, ismétlem NE vegyél ilyet, mert nem örülnék ha konkurenciám akadna hasonló képekkel, hihihi 😛 😀