A cím nem Enya dalára utal, hanem  a színvilágra, és az egyik képre, de erről majd egy picit később még szót ejtek 😀

Történt egy nap, hogy az egyik facebook-os fotós csoportban megláttam egy bejegyzést, ami a Fittroom Stúdió felhívásáról szólt. Fiatal fotóstúdió lévén egy akciót hoztak össze, amikor 3 napon át egy óra ingyen bérletet lehetett igényelni ha a megadott elérhetőségeken jelentkeztünk, és kicsit utánajárva a dolgoknak nekem is sikerült ebben részt venni.

Az egyeztetett időpont napján egyébként egy fotós ismerősömmel találkoztam volna, akit sikerült rávenni, hogy legyen a modellem, ha már úgyis összefutunk. Kitaláltuk a témát, ruhát, frizurát, és minden nagyon szépnek ígérkezett, azonban előző este közbejött neki valami, emiatt este 10-kor el kellett kezdenem modellt keresni… A rövid határidő (másnap délután) miatt végül a stúdió vezetője segített ki és elhívta egyik állandó modelljét, Purt Katát, hogy legyen a segítségünkre a próba során.

Mindig kihívás ha előre nem látható helyzetbe kerülsz, főleg ha egy “ismeretlen” modellt kell fotóznod, ismeretlen környezetben, ismeretlen lehetőségek között. Nyíltan állíthatom, hogy ez a sorozat emiatt egyáltalán nem úgy sikerült, mint ahogyan szerettem volna, se a színek, se a téma, se a karakter, de még a frizura, ruha sem olyan volt, mint amire előzőleg pár nap alatt felkészültem. DE abban is biztos vagyok, hogy ez a “nem úgy sikerült” teljesen pozitív, mivel egy nagyon belevaló sorozatot hoztunk össze! 😉 Ha semmi nem is volt olyan, mint amire készültem, oké, akkor legyen úgy, egy teljesen más képi világgal viszont ez is szuper lehet, és tessék!

Gyakran mondom, hogy mindig az utolsó sorozat a legjobb, és megint bejött! Kata fantasztikus partner volt, szeretek profikkal dolgozni 🙂 A helyszínen 3 nagy vaku, oktobox, fehér háttér, stb. állt a rendelkezésünkre, de az első dolgom az volt, hogy elpakoltam mindent az útból, hogy a stúdiónak otthont adó lakás természetes adottságait használhassuk. Hófehér falak, nagy ablakok, kell ennél több? Egy plusz derítőlap, de ez más tészta 😀

Katán eredetileg ciánkék volt a csőtop, de ezt az utómunka során egy kevésbé harsány árnyalatú kékre cseréltem, ekkor jött az az ötlet is, hogy minden egy kellemes kékes árnyalatot kapjon, hogy a színharmónia teljes legyen. Nem szoktam eredeti felbontású képeket kitenni, de lentebb majd linkelek egy 100%-os kivágást, hogy mennyire részletgazdagok ezek a fotók, néhol a bőr textúrája annyira szép, hogy már az megérne egy külön sorozatot 🙂

A bejegyzést Jámbor Zsófinak ajánlom, nélküle ezek a fotók nem jöhettek volna létre ♥

( Nem tetszett a kilátás, kicseréltem a hátteret 😀 Felhasznált képek: pálmafáktoronyház )

100%-os kivágás: nyisd meg új lapon, és nagyíts a képbe

Modell: Purt Kata
Fotó: Fodor Immánuel | facebook | flickr
Helyszín: Fittroom Stúdió

Köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattam a stúdiót, és Katának is az SOS beugrást a modell helyére, egy élmény volt! ^^