Ismered Lindát? Nos, mind a ketten Volkova-szindrómában szenvedünk, és emellett még ugyanolyan a fényképezőgépünk is. Azaz nem. Vagyis de… na szóval ugyanolyan gépünk lesz. Mivel Linda fotómasina-vásárlás előtt áll, így célszerűnek tűnt, hogy kipróbálja a kiszemelt példányt mielőtt még sajátja megérkezne, helyszínül pedig a csodás budapesti belvárost választottuk.

Kb. 995 híján már 1000 éve szeretnék feljutni a Szent István Bazilika panoráma kilátójába, így ezt is beiktattuk, ha már úgyis péntek van, akkor szóljon nagyot! Az épület honlapján megtalálhatsz te is minden infót, ha kedvet kapsz ezek után meg-, sőt fellátogatni, ami úgy érzem, hogy a bejegyzés olvasásával egyenes arányban fog az igen felé konvergálni 😀

A csigalépcső ne szegje kedved, van lift felfelé. Szerencsés esetben lefelé is, de nekünk nem volt ilyen mázlink 😀 Majd később elmondom, hogy miként sikerült fent ragadni a kupolában, a lényeg, hogy ez a lépcső ahol végül lejutottunk, de a kép készítésének pillanatában még nem sejtettünk semmit. A kilátás brutálisan szép, a teljes várost belátni körben:

Az egész sorozatra jellemző lesz egyébként ez a barnás-sárgás szín, mivel a Pentacon 29/2.8 obi amúgy is hasonló színeket produkál, el is neveztük Instagram-obinak 😀 De tényleg, az összes optikai hibája ellenére annyira feeling-es képeket ad, hogy az maga a csoda! Linda előszeretettel használta, azokban a pillanatokban nekem csak az 1000D+kitobi páros jutott, amit 5D mark II után bizony nagyon furcsa kezelni, mintha teljesen más márka lenne, minden gomb máshol és máshogy működik, bénáztam is rendesen 😀

Szeretném megnyugtatni azokat, akik csak Linda miatt nézik a bejegyzést, lesz ám egyszer róla is fotó! 😀 Pl. most:

Gyors pózing, aztán pár kép a naplementében, ilyen ez a fotós-élet. Ahol az előbb állt, én is lőttem párat, valami hasonlót láthatott:

Ez az egyik kedvenc képem, flickr-ra is kitettem, olyan bejövősek a színek és a fény, na meg az obi rajzolata, hogy nagyon! 😀 Ha kicsit továbbmentünk körben, akkor már nem volt az igazi, de némi raw-utómunkával meg lehetett menteni:

Az épület tetőszerkezete nem egyenlő a bentről látható kupolával, erről magatok is könnyedén meggyőződhettek:

A poénok sem maradhatnak el egy kupolalátogatás során 😉 Sikerült némileg későn mennünk, így maximálisan kihasználtuk a nyitvatartási időt, 18:30-kor úgy kellett minket leterelni, hogy na most már elég lesz a fotózásból fiatalok 😀 Linda persze még ekkor is egy tökéletes képen törte a fejét, így a kötelező haladási iránnyal szemben osont visszafelé, de sajnos ott jött mögöttünk az ügyeletes kupolaőr néni, így rövid úton elkapta, háhá. Azért nekem is sikerült nagyot alkotni a liftben, amikor markolat ide vagy oda, győz a megszokás és hagyományosan fogom a vázat, sőt még utána is egy darabig 😀

Ugye mondtam az elején, hogy fent ragadtunk. 2 lift van felfelé, az egyik sokat, a másik keveset visz fel, a kettő között át kell szállni. Az elsővel még nem volt semmi gond, koreai útitársainkkal lejutottunk egy emelettel lentebb, sőt ők még a másikkal a földszintre is. Mi viszont a kupolaőr nénivel a következő fordulóban beszálltunk, ajtó becsuk, de már el nem indultunk. Némi liftben ácsorgás és szendvics után lekötöttük azért magunkat egy eldugott tükör közreműködésével:

Úgy 10 perc telefonálás után a néni aztán kiderítette, hogy lezárták lent a liftet, azt hitték már nincs fent senki. Este odalent a lépcsőt is lezárják, ezért ott sem tudtunk volna lejutni, ha ki nem nyitják a telefonra, így szerencsére irány a 302 lépcső, mégsem alszunk fent 😀 Persze közben kiposztoltuk fb-ra, hogy mi történt, pont mint amikor egyedül ragadtam fent egyszer a MÜPA tetején 😀 A lépcső aljára érve egyébként továbbra is jobboldalaztunk/tam még egy darabig, nagyon meg lehet szokni a csigalépcsőt, főleg ha végig a telefont bámulja az ember 😀

Lent nagyon szép a naplementében a tér, és az épület is monumentális, valahol ott oltunk fent a magasban:

A Lánchíd felé orientálódva mindenféle hangulatos dolgot lehet találni, pl. egy régi autót:

Az úton való szabálytalan átkelés után lekaptam ezt a pár turista srácot, akik a fűben heverésztek, majd egyikőjük odaszaladt, és adott egy másik fényképezőt, hogy csináljam meg ugyanazt a képet az övékkel is. Közben megjegyezte, hogy ez bár nem olyan profi gép, mint az enyém, és biztos értek hozzá, de azért itt és itt kell lenyomni a gombot, jópofa volt, ő is nevetett 😀

A Lánchídról azt hiszem sokat nem kell mesélni, természetesen ezt is felhasználtuk, már nagyon jó szögben állt a Nap, szép fényeket kaptunk.

Én sem úszhattam meg, hogy felmenjek a láncra, kötelező mozzanat 😀 Ezt a két képet Linda lőtte, a fenti lett a cover fotóm, az alábbi pedig a profilképem, tiszta jók lettek, köszi!

De azért sokkal jobban érzem magam, mikor az én kezemben lehet a kamera 😀

Felkerült a 85-ös obi is, ezzel aztán teljesen másabb a világ, de minden elképzelhető értelemben. Az utolsó képet egy (öltözete alapján valószínűleg) indiai srác készítette rólunk, elég parás volt odaadni neki a gépet, true story 😀

Lánchíd után irány a Vörösmarty-tér, hangulatos utcák, shopping, fagyi 😉

Az Astoria felé bokehvadászatot is tartottunk, igazán kellemes a hűs kékóra a főutcán ^^

A Dohány utcában még összeakadtunk Mátéval is, aki a Continental Hotel Budapest ****superior londínere, és nagy arc 😀 Sajnos nem tudtunk vele hosszasan beszélgetni, mert vendégek jöttek, és mi is siettünk a Blahára, hogy még beleférjen egy mekizés az időnkbe. Minden fotóséta elengedhetetlen tartozéka egy gyorsétterem, most sem volt ez másképp, jól meg is instagrammoztuk a pillanatot:

Gondolom te is elfáradtál mire idáig értél, de az semmi ahhoz képest, hogy mi mennyire ott élőben! 😀 Egyszer tartunk majd még egy only-5D sétát is ha meglesz Linda gépe, addig is szép nyarat nektek!