« Bejegyzések Audiofil kategóriában

Metamorfózis

Átalakulás. Volt audiofil, nincs audiofil, van fotós.

Amint az már kitalálható volt a bevezetőből, befejeztem az erősítő és hangfalépítést, valószínűleg végleg. Már úgy másfél éve forrasztópáka is alig volt a kezemben, ugyanis a fotózásban találtam meg az egyetem mellett is űzhető hobbi legjobb alternatíváját. A zenét továbbra is szeretem, csak a hozzávaló eszközöket innentől nem magam állítom elő.

A régi weblapról visszatöltött posztokkal azonban továbbra is az a célom, hogy audiofil elgondolásaimat, ötleteimet, eddigi építéseimet megosszam veletek és ezáltal segítsek esetleges új információkat beszerezni az Audiofil Univerzum általam birtokolt kis szegletéből. Ha kérdésetek lenne bármivel kapcsolatban – természetesen ilyen témában, nyugodtan írjatok hozzászólást vagy levelet.

Az itt megtalálható építéseken kívül is sok egyéb dolgot alkottam eddigi pályafutásom során, csak azokról vagy nem készültek képek, vagy nem volt időm írni, de a listát már nem fogom tovább bővíteni. Sajnálom.



Cd filc

Régi weblapról visszatöltve, az eredeti bejegyzés dátuma: 2009. október 23.

Több forrásból értesültem a CD-k állítólagos filcezéséről. Először nem is értettem miről is van szó, mit jelenthet, hogy filcezni a CD-t? Be kellene festeni az alját, hogy ne legyen átlátszó???

Nem az alját. Az oldalát! (Hát még ilyet!) Hiszen az csak kb. 1-2 mm vastag! Miért lehet ez jobb mint a sima CD? És miért pont fekete filctollal?? Ekkora butaságot!

Pedig nem butaság. Jelentős hangminőség javulást lehet elérni ezzel a technikával – és még házilagosan is (kb. fél perc alatt) kivitelezhető és természetesen csak egyszer kell végrehajtani minden CD-n. A technika: fekete alkoholos filctollal 2-szer, 3-szor körbe kell kenni a CD-szélét, vigyázva, nehogy az alja is filces legyen! A többszöri átkenésre a biztos fedés kialakítása miatt van szükség. Ha megszáradt – néhány másodperc – már ki is próbálhatjuk. Érdekesebb a próba, ha filcezés előtt és után is ugyanazt a számot hallgatjuk meg. A javulás nem marad el, viszont ha nem tetszene, hogy a CD oldala körben fekete, pl. denaturált szesszel el tudjuk a filcet távolítani.

A “varázslat” titka, hogy a lejátszóban az olvasó fej lézer sugara, annak ellenére, hogy függőlegesen érkezik a CD-be, mégis megtörik egy kicsit a CD-felületén (mint egy prizmában) és a CD-ben az aljához és a tetejéhez verődve szétterjed a sugár egy kis hányada (kb. 2%). A már többszörösen megtört sugarak a CD széléről visszaverődnek és találkozva az olvasó lézer pitekről visszaverődő hasznos (adatot tartalmazó) nyalábjával interferenciát okoznak benne. Az így kiolvasott jelek károsodnak, amit a lejátszó hibajavító áramköre azonnal kijavít – többnyire rosszul, ezért mi már csak egy módosult hangképet kapunk vissza az eredeti felvételből.

A filcezés pont ezt a jelenséget szünteti meg azzal, hogy a megtört fénysugarakat elnyeli a fekete festés, nem engedve vissza a CD belsejébe, hopgy zavart okozzanak a hasznos jelekben (a fekete szín minden hullámhosszú fényt elnyel, még a CD-olvasó lézerét is). Ha pedig nincs interferencia, nincs mit kijavítani, s így sokkal élethűbb lesz a hangzás.

(A dologot még érteném akkor, ha analóg jelekről beszélnénk, ez viszont digitális technika – vagy van jel vagy nincs /0 vagy 1/, s nincs közbülső érték, ezért nem értem, hogy az a megtört 2% hogyan tudja annyira módosítani a többi 98%-ot, hogy a hibajavítás müködésbe lépjen. Ezért is írtam, hogy varázslat… , de működik!!!)



Interconnect

Régi weblapról visszatöltve, az eredeti bejegyzés dátuma: 2009. október 23.

Egy fórumon olvastam egy, a témával kapcsolatos hozzászólást, melyet meg is valósítottam. Következzen az ismertetése!

Eddig (míg el nem készült a következő kábel) egy egyszerű M.N.C. árnyékolt kábelt használtam két-két aranyozott RCA dugóval a végükön, a lejátszó és az erősítő közötti távolság áthidalására és a zenei hanginformáció továbbítására. Ameddig nem hallgattam meg mást, így éreztem tökéletesnek a hangzást. Addig.

A forrásom írója azt állította, hogy egy egyszerű “mezei” RG59-es koaxszal megvalósított összekötő kábel minőségileg – az általa kivitelezett meghallgatásokon – felvette a versenyt a jobb (drágább!) audiofil interconnect kábelekkel. A meghallgatás alapján a 20.000 Ft-os (méterenkénti!) árú kategóriába sorolta, pedig az RG59 ára kb. 50-60 Ft/m.

Ezt nem hagyhattam annyiban. Nekem is ki kellett próbálni – nem jelentett nagy befektetést. Az RCA dugókba éppen, hogy “befért” a koax, ha egy kicsivel is nagyobb lett volna az átmérője, újat kellett volna beszereznem. Az árnyékolást kicsit nehéz volt beforrasztani, de sikerült, s gyorsan ki is próbáltam.

Először a régi M.N.C.-vel halgattam meg, majd az RG59-cel ugyanazt a számot. A váltözás böbbenetes volt számomra!!! A mélytartomány hihetetlenül kontrolált lett, a magasak az eddigi “szétfolyásból” összeálltak – úgy éreztem a cintányért közvetlenül mellettem ütötték össze és hallottam az utolsó kicsengéseit is. Megdöbbentem. Eddig nem hittem, hogy ennyi múlik a kábeleken – pedig igen. Azóta is kitartok mellette (de nincs is pénzem egy márkásra).

A minőség javulásának titka az, hogy igen nagy a hasonlósága az RG59-nek az elméletben legjobb interconnect kábelhez, mely a következő tulajdonságokkal rendelkezik: kellően vastag belső ere van, amely jól vezeti az áramot, nemcsak a külső felületén, hanem a teljes keresztmetszetén. Kiváló dielektromos állandóval rendelkező szigetelő anyag veszi körül, amelynek nincsenek önálló vezetési hajlamai és még a vezetőből kisugárzó statikus teret is lecsillapítja és ezután jön az árnyékoló harisnya, amely pontosan ugyanolyan keresztmetszetű vezetéknek felel meg, mint a belső ér, és 100%-osan körülöleli az egészet, hogy se ki, se be ne szivárogjon semmiféle zavaró energia. (Ilyen kábel csak elméletben létezik.)

Az RG59 viszont majdnem ilyen. A választás is ezért esett rá, hiszen a fentiekből kiindulva az alábbi feltételeknek kellene megfelelnie: a belső ér lehetőleg nagytisztaságú fémből készüljön, mondjuk négy kilences réz (99,99%) vagy ezüst és legyen tömör. A szigetelő anyag, amely körülveszi jó dielektrikum pl. teflon legyen. Az árnyékolás ugyanabból az anyagból készüljön, mint a belső ér és a külső borítás is lehetőleg teflon legyen.

Az RG59 75 ohm-os koax kábel, tömör réz belső érrel, teflon dielektrikummal és kb. 98%-os fedésű rézharisnyával – egyszerűen ideális. És mesés a hangja… Próbáld ki!



Mit és milyet és hogyan?

Régi weblapról visszatöltve, az eredeti bejegyzés dátuma: 2009. október 23.

Legelső audiofil erősítőm megépülte és meghallgatása óta vallom magam audiofilnek. Noha még nem volt alkalmam egyetlen “igazi” audiofil vagy high-end hangláncot meghallgatni – nagy vágyam – mégis úgy érzem megértettem az egész lényegét.

Szeretni, hallani és érezni kell a zenét, a ritmust, az énekes hangját, a neszeket, mert a jó audiofil láncnak képesnek kell lennie teret varázsolni a szobába, annak ellenére, hogy csak szereó láncról beszélünk. A hangszereknek és az egész műnek “le kell jönnie” a hangszórókról, be a szobába a hallgató köré, nemcsak elé. (Jó erősítő, jó hangfal, tökéletes kábelezés, kiváló lejátszó.) Ezt persze át is kell érezni, tehát kell egy jó fül is a lánc végére. (Édesanyámnak “csak” szép a zene. Nem érzi, nem érti.) S ha minden összejött olyan élményben lehet része a hallgatónak, amire álmában sem gondolt.

Az sem mindegy, hogy mit és milyent és hogyan hallgat az, aki audiofil. A “milyent?” kérdésen a zeneszám minőségét és az általa hordozott hanginformáció mennyiségét értem. Ezt könnyű definiálni. Lehetőleg minél jobb minőségű, minél részletgazdagabb számokat válasszunk. Pl. nekem semmi térérzetet nem adott (de attól még szeretem) Bon Jovi It’s My Life című száma, de tökéletes volt Santana-tól a Hoy es aidios (feat. Alejandro Lerner). Ha mp3-at hallgatsz, jobb ha minél nagyobb a bitsebessége a számnak – kb. 320-256 már elég – és ne foglalkozz a nagyobb tárhely-igénnyel! Megéri. (Az igazán profi wav-ban vagy valamilyen más veszteségmentes formátumban tárol!)

A “hogyan?” kérdésre már nehezebb válaszolni, de megpróbálom. Keringenek a térben különféle csodálatos hangzásjavító eszközök, melyeket csillagászati összegért megvehetünk és bízhatunk benne, hogy ugyan működni fog-e? Egy biztos. Ezt én is kipróbáltam, és jó – nekem “bejött”.

A csodaszer neve Audio Libra. A weboldalukon leírták a működési elvét, de én még most sem értem igazán, mitől is lesz szebb a zene általa. A HWSW kerekasztalon kifejtettem vele kapcsolatos nézeteimet és egy egyszerű kísérletet mutattam be a hangzás-javulás demonstrálására a Libra nélkül.

Az “ál libra” receptje: végy két kisebb porcelán, de inkább üveg tányért! Tedd le az egyiket étkes oldalával lefelé fordítva, hogy az alja nézzen felfelé! Az alján – most már a tetején :) – lévő mélyedésbe egy nagyobb csapágygolyót tegyél és erre helyezd rá a másik tányért, de azt rendesen tedd, mintha ebédhez készülnél – szóval ne fordítsd a fejére! (A Libra oldalán látni az eredeti szerkezetét, azt próbáljuk utánozni.) Az így elkészült ingatag szendvicsből készíts még kettőt, hogy összesen három legyen! (A tányérok a csapágygolyó alatt és felett ne érjenek össze! Ez nagyon fontos!) Ha kész vagy, akkor a Libra oldalán bemutatott módon kell elhelyezni a házilag készített “ál librákat” a lejátszó alatt. A hatás meggyőző – próbáld ki!

A “mit?” kérdésre mindenki egyénileg próbálhat a saját izlésének megfelelően válaszolni. Hallottam már Scooter-őrült audiofilról is, de szerintem a gépzene közel sem áll az igazi, hangszeres zenéhez. Az más. Egészen más.



Fostex FE206E exponenciális tölcséres audiofil hangfal

Régi weblapról visszatöltve, az eredeti bejegyzés dátuma: 2009. október 23.

2007 őszén készült el az alábbiakban látható exponenciális “backloaded” tölcséres hangfalpár saját használatra a JLH 2x12W “A” osztályú erősítő mellé. Azóta sem váltottam hangfalat, nagyon meg vagyok elégedve a konstrukcióval (és a munkámmal). :)

A Fostex FE206E gyári adatlapján szerepel egy ajánlott dobozépítési leírás, az alapján indultam el, de kicsit módosítottam rajta. A hátsó merevítőbordékat belső merevítéssel, a kilépőnyílás homokzsákjait diszkrét terelőlappal valósítottam meg, természetesen a méreteket ahol kellett után-állítottam. Annyira belemerültem a tölcséresek méretezésébe, hogy egy teljesen saját dobozt (!) is terveztem formabontóan új megoldásokkal, de elkészítési technikájának bonyolultsága miatt inkább maradtam a bevált módszereknél.

Így született meg (na nem a Chocapic, hanem) a végleges doboz natúr bútorlapból kivitelezve. Komoly felületkezelést kapott, és mondhatom, nagyon minőségi lett. Ha vendégek érkeznek, az első percben nem is tudják igazán mi is ez, vagy a másik véglet, hogy a hozzáértők szívből irigylik. :)

Hangjukra főként egy nagyon kellemes “melegség” jellemző, értem itt a középtartományok hihetetlen részletezettségét. A szélessávú tölcséresek mindig is “másképpen” szóltak, mint más hangfaltípusok, de nekem ez a “másság” nem visszataszító, inkább ezért kedvelem. A magasakkal sincs gond, de a mélyek a mérőjelek tanulsága szerint 40 Hz-től lefelé elvesztik energikusságukat, ezért inkább a nagybőgőt szereti, mint a basszusgitárt. Ebből az okból kifolyólag készült hozzá egy 100W-os aktív szubláda, mellyel 2.1 rendszert alkotnak, s így még a 20 Hz-t is átviszi a hanglánc (az alatt nem is volt mérőjelem).

Nagyon tudom ajánlani annak, aki ragaszkodik a minőséghez, szeretne egy kis változatosságot, és nem riad vissza egy enyhén futurisztikusan kinéző hangfaltól. Természetesen a megépítés nagy energiákat igényel, de ha megvennénk a komplettet, sokkal jobban a zsebünkbe kellene nyúlni. Ez egy vérbeli audiofil hangfal, bárcsak mindenkinek ilyen lenne és átélhetné ezt az élményt!